Telepen élni az „Újvidék a vízen” projekt árnyékában
Minden érv mellettünk áll, a pénz és a hatalom pedig az övék
Barátom és én, mint sok más újvidéki lakásbérlő – mert a világ lakástulajdonosokra és lakásbérlőkre megosztva van, ahogy Krleža egykor írta – 2000-es évek közepéig a város sok pontján éltünk. Az élet helyet nem kivánságaink határozták meg, hanem a lakások ára és kinálata. Telep nem vonzot minket mert úgy tűnt, őszintén szolva, hogy ez egy falu, amelyből kilométereket kell megtenni vagy hosszú ideig busszal utazni csak hogy a városba eljussunk. Ráadásul senki sem áll meg kávézni, ahogy ez a város központjában szokás. 2004-ben azonban Telep déli részére költöztünk, arra a részre amely Šodroš-ra, a Duna mellékfolyójára, és Liman 4-re támaszkodik. Ismét szerepet játszott a lakások ára és kínálata. Még akkor szo volt valamilyen Liman 5 építése, de ez távoli jövőnek tűnt.
Az elmúlt tizenöt évben azonban sok minden megváltozott. A déli Telep főutcáját, Heroj Pinki utcát, most nehezebb átjárni mint Bulevar Oslobođenja-t, bár csak tíz évvel ezelőtt csak néhány autó mozgott ezen az utcán. Ma az autók Heroj Pinki utcán, „fekvő rendőröktől” függetlenül, úgy futnak, mintha gyors út lenne, és nem ritka, hogy letaposott macskát lehet látni, aki nem tudott kerekektöl elmenekülni és akinek a halálát valamilyen gyerek fogja meggyászolni. Időközben megjelent a Zombori körút is, amelyet ma Patrijarh Pavle sugárútnak hivnak, valamint számos épület szétszórva a déli Telep kis utcáin. Egészen a közelmúltig a Szabályozási Terv szerint legfelyebb kétemeletes épületeket lehetett építeni, de a Szabályozási Tervet úgy módositották hogy most többszintes épületeket is lehet építeni. És mindezt annak érdekében hogy minél több pénzt keressenek és minden egyes négyzetet felszámoljanak. Szabályozási Terv módositása előtt is néhány befektető többszintes épületeket épített, azt mondván, hogy ehhez csak egy kis plusz pénzre van szükség. Ilyen építkezést, persze, nem kiséri infrastruktura, ezért a Telep déli része lassan de elkerülhetetlenül átéli Grbavica és Új Detelinara sorsát. A Telep kis utcáin sétálva néha úgy tűnik hogy egy óriási autopiacon vagyunk, a nyomás gyenge, a szennyvíz illatát lehet érezni … Grbavicával és Detelinarával ellentétben pedig, Telep ezen részének rettenetes problémája van a talajvízzel, ezért időről időre, az esőtől vagy a Duna vízszintjétől függően, néhol kis mocsarak láthatók. De kit érdekel? Igazán senkit.
Ennek ellenére Telepnek még mindig megvan a falusi varázsa, amelyhez az ember hozzászokik és élvezni kezdi. Még mindig köszönsz szinte minden járókelőt és néhányukkal megállsz és szót váltasz az időjárásról vagy, most már unalmas, világjárványról. Az ember még mindig tele táskával térhet vissza a helyi üzletből. Annak ellenére hogy elfelejtette a pénztárcáját, mert megigérte hogy egy pár óra múlva visszajön és elhozza a pénzt. A negyedik utcából érkező szomszédok még mindig tudják a te és a kutyád nevét is. És végül, csak néhány száz méterre a te lakásodtól, a város egyik legszebb része, igazi gyöngyszem, nyugszik – Šodroš, egy tó saját halászokkal, kacsákkal, hattyúkkal, madarakkal, fákkal és furcsa növényzettel. Naponta az ember, átlagosan, egyszer megy Šodroš-ra, sétálni és élvezni a káprázatos kilátást, amelyet az azonos nevű Facebook oldalon lehet megörökiteni. A madarak és a növényfajok nagy része védett vagy szigorúan védett fajokhoz tartozik és ezért Šodroš-t különleges ökologiai rendszerként tekintik, míg egyesek a „város tüdejének” is nevezik.
Šodroš közelsége sok dél-telepi lakós életét alakította: az udvarokon téglákra rakott fahajókat láthatunk, amelyek tavasszal leereszkednek a vízbe, vagy ragasztovhoz rögzitett halászhálókat. Amikor Šodroš-ra indul az ember, halászokkal találkozhat, akik vidáman köszöntenek, miközben néhány kifogott halat visznek a hálóba. Ha jó az idő, van, aki horgászik, van, aki kutját sétáltatja, van, aki takarón ül és másokkal beszálget, van, aki a vízre bámul és nehéz kérdésekre vár választ. Időről időre, persze, olyanok is megjelennek akik hangos, újonnan komponált zenével hajtják autóikat a partra és ott grilleznek. Šodroš nagy kincs és, ugyanakkor legszígorúban örzött titok mindazok számára, akik nem Újvidéken vagy Telepen nőttek fel. Ilyen természeti gazdagság berendezett államban megmaradna a jövő generácioi számára, természetesen a szükséges helyreállításokkal, például jobb világitás és padok felszerelésével.
De, mint mondtuk, olyan időben élünk, amikor a pénz mindent meghatároz. Valószinüleg valakinek eszébe jutott, politikusok társaságában sétálva, hogy itt rengeteg pénzt lehet keresni. És éppen ez a valaki úgy döntött, hogy a töltést 500 méterre a Duna mélyébe költözteti és igy több mint 150 hektár építési területet hoz létre. Ez a valaki azt is kitervezte hogy a Hajógyár-Šodroš- Kamenička Ada szakaszon óriási települést építeni fog, egy lakó-és üzleti komplexumot amely, becslések szerint, egy és három milliárd euró között értékü lesz, és amely elegendő pénzt fog tenni a különböző „részvényesek” zsebébe. Ezt a projektet „Újvidék a vízen” neveztékel. A Telep polgárai már régóta tudtak ezekről a tervekről, de egészen a közelmúltig csak megvonták a vállukat és úgy gondolták, hogy nem tudnak ellenállni az erőteljes befektetőkből, hatalmas pénzből és nagy politikai szereplőkből álló többfejű sárkánynak.
És mennyit aggódnak azok, akik milliokat fognak keresni ebből a projektből, ha megvalósul, az újvidéki polgárok és különösen Telep lakoi reakciója miatt? Mint az éhinségért valamilyen távoli afrikai országban. Az sem érdekli öket hogy a „Vode Vojvodine” állami vállalat és a „Jaroslav Černi“ Intézet szakértői többször is negativ véleményt adtak erről a projektről, mert nem felel meg az alapvető hidrológiai feltételeknek. Szakemberek szerint, a töltés elmozdítása nagy problémákat fog okozni nemcsak Telep, Adice, Veternik, Futog és Begeč területén, hanem a Duna egész folyamán. Jó hír az hogy szakértőknek bátorságuk volt nemet mondani az ilyen tervekre, de rossz hír az hogy a politikusoknak és iparmágnásoknak nem jut eszükbe lemondani az ilyen tervekről. Ezért a közelmúltban leváltották „Vode Vojvodine” „engedetlen” igazgatóját Slavko Vrndžicet, és helyére Srđan Kruževic-t nevezték ki, ekonomistát akinek egyetlen feladata hogy meggyőzze a szakértőket véleményük megváltoztatásáról.
A hatalmon lévő politikusok és befektetők nem figyelnek arra hogy a szakmai közvélemény kritizálja őket azért mert az említett projektet úgy hajtsák végre, hogy nem hirdettek meg nemzetközi versenyt, amelyben ötletek születtek volna arról hogyan nézhet ki ez a terület a jövőben. Nem érdeklik őket az állampolgárok csoportjainak azon kérései, hogy először mindenről nyilvános vitát folytassanak, ahogy az sem hogy ez a projekt elpusztitja a védett és szigorúan védett növény-és állatfajokat. Nem veszik figyelembe azt a tényt sem, hogy a Duna fokozottan védett nemzetközi folyó, és hogy ilyen beavatkozások negativ reakciókat válhatnak ki a Duna országai, a Duna Bizottság, a Duna Iroda vagy a Duna védelmével foglalkozo Nemzetközi Bizottság részéről. Új várost akarnak létrehozni, egy olyan várost ahol a gazdag emberek új ostálya fog élni és dolgozni.
De Telep polgárai most már nem annyira elcsüggedtek. Nem hiszik hogy nyerni tudnak azok ellen akiknek pénzük és hatalmuk van, de legalláb reménykednek. Amikor még egy kicsit isznak, azt mondják, hogy saját testükkel megvédik Šodroš-t.
A remény visszatérésének legfőbb oka a polgárok csoportjainak kezdeményezése a projekt ellen. Az egyik ilyen kezdeményezés, amelynek a neve „Nézd barátom, nem lehet”, egy fórumon merült fel, amelyet, esetleges „büncselekmény” helyszínén, a Fenntarthato Közösségek Központja és az Új Optimizmus mozgalom szervezett szeptemberben. Becslések szerint, körülbelül 500 ember volt a tribünön, de a médiában a viszhang sokkal nagyobb volt. E sorok aláírója gyakorlatilag „hirességé” vált „faluban” mert ő volt a vita moderátora és egyik szervezője. A szomszédok támogató szavakkal és felajánlással fogodják, hogy ők is vegyenek részt a „szörnyek” elleni harcban.
A kezdeményezést „Nézd barátom, nem lehet” civil szervezetek, közéleti személyiségek és ellenzéki politikai pártok alkotják. Sőt, 30000 példányban nyomtatták újságot, hogy tájékoztassák az újvidéki lakosokat a projektről. Az „Újvidék a vízen” projekt ellen naponta gyüjtenek aláírásokat és eddig csaknem 10000 gyűlt össze. A város központjában Šodroš fényképeiből kiállitást rendeztek, majd a híres újvidéki újságíró, elhunyt, Tot László akvarelljeiből álló kiállitást, és néhány egyéb akció is volt. Ettől a kezdeményezéstől függetlenül, egy tucat újvidéki civil szervezet tájékoztatta a Duna védelmét szolgaló nemzetközi szervezeteket, valamint a dunai országok nagykövetségeit az „Újvidék a vízen” projektről.
Sikerül-e ezzel a kezdeményezéssel megakadályozni a politikai-befektetési óriás érdekeinek érvényesülését? Nagy valószínűséggel nem, de talán mégis. És ebben „de” és ebben „talán” rejlik a méltóságunk és reményünk, hogy egyszer majd olyasvalamivé tesszük az országot, amely a polgárokhoz igazodik.
Nedim Sejdinović
(szerbről magyarra Zlatko Magdalenić fordította)
